Instagram

Follow Me!

Hozzávalók 4 főre:

  • 2 db nagyobb méretű édesburgonya
  • 4 szelet serrano sonka
  • 15 dkg füstölt sajt/ pár kocka feta sajt
  • 20 dkg trappista sajt
  • 1 tömlős krémsajt
  • bors
  • ételízesítő
  • 2 kisebb fej lilahagyma
  • 1 db paradicsom
  • friss petrezselyem
  • pár csepp extraszűz olíva olaj

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180-190°-ra. A burgonyákat egy kefe segítségével jó alaposan megtisztítjuk, megmossuk, egy villával jól megszurkáljuk és a sütőbe tesszük. Körülbelül 35-40 perc alatt megsütjük, annyira, hogy ki tudjuk vájni a közepüket úgy, hogy ne essenek szét.

Tehát a megsült burgonyákat kettévágjuk és a belsejüket egy kiskanállal kikaparjuk, ügyelve arra, hogy a héján maradjon akkora réteg, hogy megtartsa a csónakokat.  A batáta belsejét jól összetörjük és hozzáadjuk a krémsajtot, majd jól kikeverjük. Sóval, borssal és ételízesítővel fűszerezzük. A füstölt sajtot apró kockákra vágjuk és a masszához adjuk. Ezt ízlés szerint fetasajttal is helyettesíthetjük.

A sonkát pár csepp olívaolajon megpirítjuk és egyet-egyet a már megtöltött édesburgonyára fektetünk. Az egyik fej lilahagymát felkarikázzuk és a sonkasütésből visszamaradt zsiradékban megpirítjuk, majd a sonka tetejére halmozzuk.

A 20 dkg trappista sajtot lereszeljük és a megtöltött édesburgonyákra szórjuk. Ekkor a burgonyákat visszahelyezzük a sütőbe és addig sütjük, míg a tetejükön a sajt meg nem pirul.

Friss lilahagyma kockákkal, apróra vágott paradicsommal és friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Melegen és hidegen is egyaránt kiváló.

Otthon ízei Otthon ízei

A kerti grillezések elmaradhatatlan kelléke.

Finom sajtos hús egyszerűen, ahogyan mi készítjük.

A mexikói konyhák elengedhetetlen fogása, azték eredetű étel: avokádókrém.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..