Azt hiszem, az egyik legjobb konyhai kisgép került hozzám a vákuumozó érkezésével. Csoda dolgokat lehet vele művelni a konyhában.

Korábban olvashattatok már tőlem egy cikket arról, hogy általánosságban véve miért is olyan nagyszerű dolog ez a vákuumozás.

Ekkor említettem, hogy vidékiként rajongunk a házi dolgokért legyen az sertés, baromfi, akár az azokból készült húsáru, füstölt áru, vagy bármi.

Évente legalább egyszer van nálunk disznóvágás, és azt kell mondanom, hogy elsősorban nem is kifejezetten a hús miatt, hanem sokkal inkább a finomságok miatt, amiket ezekből készíthetünk.

Mindig készül nálunk füstölt szalonna, füstölt kolbász, házi szalámi és füstölt sonka is. Ezekről azonban sajnos mind egytől egyig elmondható, hogy egy idő után kiszáradnak, és már nem esszük őket olyan jó ízűen, mint korábban.

Erre nyújthat tökéletes megoldást a vákuumozás. Az idei az első év, hogy ezzel próbálkoztam mind a füstölt szalonna, mind a sonka, mind pedig kolbász tekintetében. Ennek számos előnye van az eddigi tapasztalataim szerint. Amellett, hogy így simán hűtőzve is sokkal tovább eláll, természetesen teljesen jól fagyasztható, mégpedig úgy, hogy nem veszít semmi a színéből, az ízéből és az állagából sem. Ami szintén fontos, és említésre méltó az az, hogy azért a füstölt dolgoknak természetesen erősebb illata van, amit adott esetben nem feltétlenül és nem szívesen teszünk normál esetbe azonos fagyasztóba mondjuk a csirkemellel. Így viszont ezt teljesen ki tudjuk küszöbölni, hiszen a vákuumozott zacskó teljesen hermetikusan bezárja ezeket az illatokat és így ezt nem veszi át a többi fagyasztott dolog.

Nagy kedvenc nálunk a házi, sütni való kolbász. Azonban ezzel kapcsolatban sajnos mi nagyon macerásak vagyunk. Leginkább frissen szeretjük, de fagyasztás után maximum még az első hónapban esszük meg, utána már nem szívesen. Kifehéredik, rosszízű lesz, és valahogy abszolút nem kívánjuk. Nagy izgalommal tölt el azonban most a vákuumozás kapcsán, hogy a legközelebbi disznótor alkalmával biztosan tudom már alkalmazni ezt a technológiát a húsok, füstölthúsok mellett a töltelékáruval kapcsolatban is. Az eddigi tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy a vákuumozás erre is tökéletes megoldást fog nyújtani.

Azt már tudjuk, hogy a húsok több formája és állaga kapcsán tökéletesen alkalmazható ez a technológia, de fontos említést tenni a zöldségekkel kapcsolatban is. Igyekszünk a legtöbb zöldséget és egyes gyümölcsöket magunknak megtermelni. Vannak természetesen olyanok, amik befőtt formájában kerülnek fel a spájz polcaira, azonban akadnak olyanok is, amiket fagyasztva szoktunk tárolni. Tökéletesen lehet vákuumozni a leveszöldségeket (akár előre kiprociózva vegyesen is), akár brokkolit, karfiolt és bármi ilyesmit is. Természetesen a zöldségek esetében ugyan úgy fennáll a hosszabb frissenmaradás, szín megtartása, és a zamatok, ízek megmaradása, sőt talán a vitaminok sem tudnak úgy kifagyni, mint a sima zacskós fagyasztás esetében.

Összességében a vákuumozó minden eddigi elvárásomnak tökéletesen megfelelt, így bátran ajánlom a használatát, hiszen nagyon sok esetben hasznos segítséget nyújtanak a megfelelő tárolás, csomagolás tekintetében.

Bővebb infó olvasható a Sous Vide Hungary weboldalán és a Facebook oldalukon is.

A bejegyzés termékkel támogatott tartalom, reklám.

Fanni Fanni

Létezik chilis-csokis bejgli? Igen!

Forrólevegős sütő és aszaló funkció – mindez egy készülékben!

Nagyon menő chiliszószokat kóstoltam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .