Kíváló lekvárok, szörpök, amelyek gondossággal, odafigyeléssel, és magas minőség szem előtt tartásával készülnek.
Nemrégiben Hegedűs Katarinával beszélgettem, aki nem más, mint a KutyoriKonyha Kft. marketingese.
Hogy kik is ők, és mit érdemes róluk tudni?
Erre mindre választ kaptok, ha elolvassátok a beszélgetésünk fontosabb részleteit.
A KutyoriKonyha Kft. gyümölcs- és zöldségfeldolgozással foglalkozik. A cég története több, mint tíz évre nyúlik vissza. Az ötletgazda, Balla Györgyi cégvezető, édesanya, nagymama, aki minden idejét, és saját keze munkáját abba ölte, hogy megteremtsen valamit, ami amellett, hogy biztosítja a családja és szerettei számára az elkövetkezendő évek megélhetésének lehetőségét, értékálló, hagyományőrző, és szinte mondhatni, hogy országszinten is egyedülálló.
Györgyi fiatal kora óta gyümölcsfeldolgozással foglalkozik, így teljes mértékben tisztában volt annak szakmai és tudományos hátterével is. Lányával, Csósza Dominikával (aki egyben a cég élelmiszermérnöke is) kart-kar öltve fedezték fel a gyümölcsök és zöldségek ízletes világát, létrehozva ezzel a kristálycukor mentes, csökkentett szénhidrát tartalmú Fitt termékcsaládot, illetve az Olaszos kézműves fűszeres ketchupokat is. Mindezt természetesen a legmagasabb higéniai, és élelmiszerbiztonsági elvárások mellett.
Elősorban talán arra, hogy egyedi ízvilággal dolgozunk. Olyan gyümölcsökből készítünk lekvárokat, dzsemeket, gyümölcsvelőket és szörpöket, mint feketeribizli–lime, vagy a homoktövis–alma kombinációja.
Büszkék vagyunk arra is, hogy családi vállalkozásként, a fiatalok segítségével és áldozatos munkájával sikerült értékálló termékeket alkotni. Ezeket számos fesztiválon, rendezvényen mérettettük meg, díjazásban és elismerésben is részesültünk.
Egyrészt a hagyományos, gyümölcsdarabos lekvárok (eper, kajszibarack), mivel 70%-os gyümölcstartalommal rendelkeznek. Amellett, hogy édesek, jóval kevesebb kristálycukrot tartalmaznak.
Nagyon sokan kedvelik a ketchup kínálatunkat is, mivel csakis valódi paradicsomból készültek, és nem hasonlítanak a hagyományos, bolti ketchupokra. Sokkal inkább az olasz szószokra, vagy nagymamáink által készített paradicsompürére emlékeztetnek.
Leginkább az, hogy válogatott minőségű gyümölcsökkel és zöldségekkel dolgozunk, emellett a fűszerek minőségére is odafigyelünk.
Györgyi személyesen kósolja meg az összes elkészült terméket, így biztosítva, hogy „titkos” receptjeink minden egyes nap tökéletes végeredményt garantáljanak.
Így van, kifejezett figyelmet fordítunk az egészségre. Elmondhatjuk, hogy kezdetektől igyekeztünk a mesterséges színezékeket és az olcsó tartósítószereket kerülni. Körülbelül 3 évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy mind családban, mind az üzletben is egyfajta életmódváltást viszünk végbe.
Legtöbben müzlivel, zabkásával kezdjük a napot és rendszeresen sportolunk. Ezért különösen fontos számunkra, hogy az előállított termékek is az egészség jegyében készüljenek el. Ebből kifolyólag a lekvárok és szörpök cukortartalmát a lehető legalacsonyabbra csökkentsük, valamint alternatív természetes édesítőszereket használunk (pl.: szítvia, eritritol)
Rendszeresen visszük termékeinket fesztiválokra, vásárokra és rendezvényekre is, ahol elsőkézből látjuk, hogy mennyire szeretik azt vásáróink.
A kóstolások során pozitív visszajelzéseket kapunk, akárcsak a Facebook oldalunkon is. Vásárlóink elsősorban kisgyermekes anyukák, aki nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egészségtelen és színezékekkel, tartósítószerekkel készített édességek helyett, természetes, gyümölcsös lekvárokkal és szörpökkel kínálják meg gyermekeiket.
Többször hallottuk, hogy akár “kanalazva” eszik a gyermekek az eperdarabos lekvárunkat a csokoládés nápolyi helyett.
Bár rendelkezünk néhány szakmai elismeréssel, de a helyett, hogy erről beszélnénk, inkább egy más típusú együttműködésről mesélnék. A Hazajáró turisztikai műsor szereplőivel jó kapcsolatot ápolunk, így szintem minden egyes túrán és rendezvényen ott vagyunk, amely az északi megyékben kerül megrendezésre. Közösen is szervezünk túrákat, ahol több száz ember vett részt, és a célban megkóstolhatták termékeinket.
A gyümölcsös házikónk, vagyis a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó Honton, Nógrád megye festői végvárában található, a Börzsöny hegység lábánál. Ha szeretnétek a Börzsönyben túrázni, könnyedén megtalálhattok bennünket, szabadidőparkunkban pedig néhány tartalmas órát is eltölthettek.
Ezen kívül számos partnerrel rendelkezünk: pl. GRoby és számos biobolt, budapesti boltok és vidéki boltok
A KutyoriKonyha jóvoltából volt lehetőségem találkozni a ketchup-al, szörpökkel, lekvárokkal és a gyümölcsvelővel is. Valóban elmondható, hogy zamatosak, telt ízekkel rendelkeznek, hiszen ezekben a kis üvegekben valójában valódi gyümölcsök vannak „bezárva”.
Mi sem jelzi ezt jobban annál, hogy a termékeket kívülről szemlélve is láthatjuk bennük a gyümölcsrostokat, és darabokat, ami a fent leírt mellett természetesen egyből kívánatossá is teszi őket.
A termékek gondosan becsomagolva érkeztek, ügyeltek arra, hogy épségben megérezzenek, mindenféle sérülés nélkül, ami azt gondolom, hogy nagyon fontos. Maguk az üvegek igényesen vannak címkézve, praktikusan csomagolva. A lekvárokban is pont annyi van, amennyit úgy szívesen elővesz egy ember, az „úgy megennék egy pár lekváros palacsintát”-gondolatra.
Meglátásom szerint első ránézésre is azt tükrözi, amit a készítők szeretnének is vele üzenni: a gondosság, a hagyomány és a minőség ötvözetét.
Végül néhány szó azokról a termékekről, amiket már idő közben kóstoltam:
Valódi olaszos ízvilággal rendelkezik. Nem túl savas, nem túl édes. Pont olyan, amilyennek egy ketchupnak lennie kell. A fűszerezése is teljesen el van találva. Nem bántóan, de azért az olaszos jelleget megtartva karakteres, ízekkel teli.
Azt gondolom, hogy a mai világban fontos, hogy amennyit tudunk megtegyünk a saját egészségünkért, ha mást nem is, legalább a fölöslegesen túlcukrozott dolgokat kerüljük. Ezért személyes kedvencem tulajdonképpen a Fitt termékcsalád lett. Ebből kifolyólag a málnaszörpről csak is jót tudok írni. Finom, hozza mindazt, amit egy jó szörptől elvárunk. Tulajdonképp olyan, mintha „egy pohár málnába harapnánk”
Kisebb delikátesz polcán szemeztem ananászlekvárral néhány évvel ezelőtt, de venni valahogy soha nem vettem. Egyrészt azt gondolom, hogy ez rossz döntés volt, mert ez a lekvár, hihetetlenül finom! Másrészt viszont tökéletes lehetőség volt abból a tekintetből, hogy először a KutyoriKonyha ananászlekvárjával találkozzak. Aki még nem kóstolt ananász lekvárt, annak mindenképp érdemes, hiszen nagyon különleges, nem is lehet máshoz hasonlítani.
Alapvetően azt kell mondanom, hogy nekem a tőzegáfonyával ételek tekintetében fenntartásaim vannak. Lehet, hogy eddig még nem sikerült megfelelő terméket kóstolnom? Nem tudom. Így hát nem túl sok bizalommal kóstoltam bele a lekárba, de annál nagyobb meglepetés ért. Kellően savas, nem túl édes, és nagyon finom.
Szóval ez úton is köszönöm szépen a KutyoriKonyhának a termékeket, és a lehetőséget! Ha pedig felkeltette az érdeklődéseteket valamelyik lekvár, szörp, vagy bármi, akkor tényleg érdemes megkóstolnotok, biztos, hogy nem fogtok csalódni.
Facebook: https://www.facebook.com/kutyorikonyha/
Webshop:https://www.kutyorishop.hu/
Egy korábbi interjú Györgyivel:https://tinyurl.hu/53Zb/
A bejegyzés termékkel támogatott tartalom, reklám.
Ha igazán finom kézműves csokira vagytok, akkor egyértelmű befutó!
Forrólevegős sütő és aszaló funkció – mindez egy készülékben!
Elegáns design, akár 1 literes űrtartalom, és tökéletes záródás – ez a MyBottle.