Csokigyurma- formázd meg a világot.

November 9-10 között került megrendezésre Szolnokon az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban a VIII. Szolnoki Nemzetközi Csokifesztivál. Csokikedvelőként nagy kíváncsisággal érkeztem a rendezvényre, és igyekeztem számomra valami újdonságot, valami különlegességet találni. A választékot tekintve kifejezetten nagynak nem volt mondható, de azért sikerült különböző „kincsekre” bukkannom.

Így történt az is, hogy megismertem a Varázscsokit, amiről a következőkben egy picit mesélnék is nektek.

Elsőre, ami „megkapta a szemem” az nem más volt, mintsem az, hogy az igényesen elkészített pulton nagyon megnyerő, „marcipánfigurának” tűnő kis szobrocskák álltak. Amint odaléptem, István, a termék megálmodója nagy lelkesedéssel mesélt a csokiról. Itt szembesültem vele előszőr, hogy ez igazából valójában nem is marcipán, hanem CSOKI. Mégpedig nem is akár milyen csoki, hanem a kéz melegtől tökéletesen formázható, emellett nagyon finom és dekoratív alkotások születhetnek belőle, melynek szinte csak a kézügyességünk és a képzeletünk szab határt, hiszen minden más adott. Rögötön kaptam egy pici golyót, hogy próbáljam ki, kóstoljam meg, hogy ténylegesen felmelegszik az ujjaim között, és valóban nagyon finom.


István készségesen és segítőkészen válaszolt minden olyan kérdésre, amely felmerült bennem a Varázscsokival kapcsolatosan, így a következőkben a vele való beszélgetésem fontosabb részleteiről olvashattok, ami segít abban, hogy egy kicsit jobban megismerjétek a termékeket.

Mesélj egy kicsit arról, hogy mivel foglalkozol? Mit érdemes Rólad tudni? Illetőleg mi motivált abban, hogy belevágj ebbe a vállalkozásba, és arról, hogy mikor indult?

Én 1998-ban végeztem Szegeden, az Élelmiszeripari Főiskolán, hús-tej szakirányon. 2000 óta dolgozom kereskedelemben, ebből az utolsó 15 évet a beszerzésben. Így érdekes, hogy a civil foglalkozás keretében a  beszerzés a feladatom, a „nevelgetett gyerek” tekintetében pedig az értékesítés.

A vállalkozást 2014-ben kezdtem, természetesen az első és legfontosabb lépés a termék kifejlesztésére irányult. 2015 októberében elkészült a Csokigyurma, amely az első 2 hétvégéjén nagyon meglepő, és meggyőző számokat produkált. Az első idény a 2016-os volt, ahol májusban a Csokikép termékkel is sikerült piacra lépni.

A motiváció elsődlegesen onnan indult, hogy a saját gyermekeimmel is nehezen jutottunk dűlőre, hogy milyen ajándékot vigyenek egy-egy szülinapi zsúrba, ha meghívják őket. Játék? Édesség? Legyen ez elérhető áron…

Mire vagy a legbüszkébb a termékekkel kapcsolatosan? Mi teszi különlegessé őket?

Nem érkezett az elmúlt 3 teljes év alatt egyetlen minőséget érintő reklamáció sem, így azt gondolom, hogy jó döntés volt az, hogy egy magyar kézműves gyártóval kezdtem el az együttműködést.

A hazai termékek tekintetében hasonló sincs, teljesen egyedinek bizonyul, hiszen játék és édesség is egyben. (Egyébiránt az európai piacon sem nagyon jellemző)

Illetve, ami véleményem szerint nagyon fontos, az az, hogy mindezt úgy sikerült elérni, hogy csak természetes anyagokat tartalmaz a csoki.

Mi a legnépszerűbb, mit vesznek a vásárlók a legszívesebben? Kik vásárolnak tőletek első sorban?

A Csokigyurma volt a legnépszerűbb termékünk, de ebben az évben hosszú fejlesztés és tervezés után megjelent a Color termék, ami a hagyományossal ellentétben színes csokoládét tartalmaz, így a figurák akár különféle színekben is pompázhatnak.

Elsődlegesen gyermekek számára vásárolják meg a termékeinket, de sok felnőtt is vett már, hiszen a csokiból tortadíszeket is lehet alkotni.

Milyen elismerésetek, díjaitok vannak? Mik a jövőbeli tervek? Mindenképp csak a hazai piacban gondolkodtok?

A hazai piac és az itthoni vásárlóerő sajnos nagyon kevés vállalkozásnak nyújthat optimális lehetőséget. Sok jó ötlet tűnik el. Egyrészt a magyar vállalkozások gyakori tőkehiánya miatt, másrészt pedig azért, mert kevés lehetőséget kapnak a vásárlóktól, hogy megmutathassák, hogy valójában mire is képesek.

Több alkalommal is volt lehetőség arra, hogy szlovákiai fesztiválon is bemutatkozhassanak a termékek. Nagyon kedvező a fogadtatásuk, talán az egyedisége és a minősége az, ami megragadja a vásárlóinkat. A külföldi piac abszolút cél kell, hogy legyen, hiszen ott sokkal kevésbé van jelen az árérzékenység, mint a magyarországi piacon.

Nagyon szívesen megmérettetjük magunkat bármely rendezvény keretében, bármely zsűri előtt.

Az eddigiek során még nem került nevezésre semmilyen megmérettetésre egyik termék sem, de mint fent is említettem, a vásárlói visszajelzések teljesen pozitív irányba mutatnak. Mindenképp keresem a lehetőséget, hogy ez a megmérettetés megvalósulhasson.

Hol vagytok megtalálhatóak? Hol tudnak tőletek vásárolni?

Leginkább a hazai nívós csokifesztiválokon keresem a lehetőséget, hogy megismerhessék a vásárlók a termékeket. Van néhány közvetlen viszonteladó partner is az ország különböző pontján. Mindezek mellett pedig a weboldalon, a webáruházban is lehet rendelni a termékeket.


Amint a beszélgetésből is leszűrhettétek valóban nagyon különleges és minőségi termékekről van szó. Kreatív figurákat lehet belőle alkotni, amely bármely szülinapi tortán megállja a helyét, sőt sokkal de sokkal menőbb, mint a marcipán figura. (Ezen a ponton el is árulom, hogy a nálam lévő „mintadobozt” egy közeljövőben készülő szülinapi tortára tartogatom, úgyhogy ott fogtok majd az enyémmel találkozni). Arról nem is beszélve, hogy lehetővé teszi a gyermekek bekapcsolódását a sütésbe, ami kiváló közös program ezeken a szürke, borús napokon.

Néhány szó a nemrég debütáló Csokiképről : szintén nagyon ötletes, játékos elkészítést garantál. Mindenféle segédeszköz megtalálható hozzá a dobozban. Könnyen használható, illetőleg a dobozban található mintáknak köszönhetően kreatív képeket lehet készíteni.

Nagyon fontos kiemelni, hogy István minden terméke:

  • glutén-, földimogyoró-, és diómentes,
  • egyik sem tartalmaz mesterséges anyagot (ízfokozót, tartósító szert…)
  • mindegyik a belga Callebaut csokiból készül
  • a fehércsoki a Velvet White nevű csokiből készül (1/3 résszel kevesebb cukrot tartalmaz mint a fehér csokoládék)
  • kézműves magyar termékek
  • a színes csokoládék pedig növényi porfestékkel vannak színezve (pl.: a piros színt a céklapor adja)

Összességében nekem nagyon megnyerte a tetszésem, úgyhogy bátran ajánlom kipróbálásra.

Bővebb részleteket a Facebook oldalukon, illetve a weboldalukon találhattok.

A bejegyzés termékkel támogatott tartalom, reklám.

Fanni Fanni
megosztás

Tutti-frutti ízvilág koffein nélkül? Létezik!

Igazán különleges söröket kóstoltunk.

Sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy miért éri meg vákuumozni. Ebben a cikkben próbáltam összeszedni a lényeget, hogy mennyi minden szól a vákuumozás mellett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .