Wicha Tészta- családi vállalkozás- hagyományostól- a bazsalikomosig.

A Wicha Tészta jóvoltából nemrégiben nagyon izgalmas tésztacsomagot kaptam.  Ők egy olyan családi vállalkozás, melyet 1990-ben, közelítőleg 30 éve alapítottak, majd azóta, folyamatosan fejlesztik mind a termékeket, mind pedig a gyártó kapacitásukat.  Feltett céljuk, amiért nap mint nap dolgoznak, hogy az általuk gyártott termékek a lehető legjobb minőségben kerüljenek a fogyasztókhoz.

Azt gondolom, hogy az eddigi tapasztalatom alapján bátran mondhatom, hogy ezt a célt sikerült is elérni, hiszen nagyon finom, magas minőségű tésztákkal van dolgunk, ha a Wicha Tészta termékeit fogyasztjuk.

A hagyományos 8 tojásos tészták mellett foglalkoznak teljeskiőrlésű és ízesített tészták gyártásával is, mint például chilis, medvehagymás vagy bazsalikomos.  Igyekeznek ezzel segíteni napjaink gasztroforradalmát, hiszen -lássuk be- ezekből a tésztákból nagyon érdekes, kreatív és különleges ízvilágú ételek készíthetők.

A gyártás folyamán kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy semmilyen mesterséges adalék ne kerüljön a tésztákba, tehát kizárólag minőségi alapanyagokat használnak fel, és törekednek arra, hogy minél háziasabb ízvilágot érjenek el.

Házias ízvilág– ez az a kulcsfogalom, amivel a legtökéletesebben lehet jellemezni a Wicha Tészta termékeit. Aranysárga színük, tökéltes állaguk kifejezetten hagyományos, házi jelleget ölt. Fogyasztása során úgy érezzük, hogy szinte teljesen felesleges lenne otthon bajlódni a tészta készítésével, ha itt van számunkra a Wicha családi vállalkozása, és az ő tökéletes tésztájuk.

Fontos kiemelni, hogy teljeskiőrlésű tésztát is tudunk Tőlük vásárolni. Számomra a sok teljeskiőrlésű tésztával tett próbálkozás után ez volt az első pozitív tapasztalat. Semmilyen mellékíze nincs, normális, tökéletes tészta állaga van, teljesen ugyan úgy viselkedik, mintha fehér lisztből készült volna, azon kívül, hogy egészségesebb.

Na és akkor ejtsünk néhány szót az ízesített tésztákról. A vállalkozás különféle, különleges ízvilágú tészták előállításával is foglalkozik. Első körben érdemes megemlíteni a chilis tésztákat, amiből az én kifejezett kedvencem a cérnametélt lett. Nagyon pikáns, kellemesen csípős, és egy egyszerű, hétköznapi levest is különlegessé varázsol. Azt gondolom, hogy nálunk innentől az ünnepi asztal leveseinek elengedhetetlen kellékévé vált.
Ezen felül másik 2 különleges ízzel is találkozhatunk. Ezek közül az egyik a medvehagymás, ami igazi friss ízvilágot tükröz, és szinte bármilyen ragu mellé megállja a helyét köretként. A másik pedig a bazsalikomos, ami számomra legelőször olasz ételeket juttatott eszembe, de felhasználásának csak a képzeletünk szab határt.

Ezzel kapcsolatban még fogtok nálam találkozni egy-egy receptnél a tésztákkal, mint felhasználási ötlet.
A Wicha tésztának ez úton is köszönöm ezt a nagyszerű csomagot. Ha nektek pedig felkeltette az érdeklődéseteket, akkor bátran rendeljetek belőle -akár csomagpontra, akár házhozszállítással, akár pedig csomagautomatába- tuti, hogy nem fogtok csalódni.

Néhány példa a termékekre, a teljesség igénye nélkül:

  • 8 tojásos
    • Szélesmetélt
    • Gyufa
    • Kézitarhonya
    • Kiskagyló
    • Lebbencs
    • Búgócsiga
  • TeljesKiőrlésű
    • Lasagne
    • Spagetti
    • Penne
    • Nagykocka
    • Szélesmetélt
    • Csavart
  • Bazsalikomos
    • Szélesmetélt
    • Nagykocka
    • Lasagne
    • Penne
    • Szarvacska
    • Csavart
  • Chilis
    • Szélesmetélt
    • Szarvacska
    • Penne
    • Csavart
    • Spagetti
    • Cérnametélt
  • Medvehagyma
    • Nagykocka
    • Szarvacska
    • Penne
    • Lasagne
    • Csavart
    • Szélesmetélt

A Wicha Tészta Facebook oldala ide kattintva érhető el.

A bejegyzés termékkel támogatott tartalom, reklám.

Fanni Fanni

Létezik chilis-csokis bejgli? Igen!

Kíváló lekvárok, szörpök, amelyek gondossággal, odafigyeléssel, és magas minőség szem előtt tartásával készülnek.

Finom, különleges kávék, amivel egy pici speciality kávézót varázsoltunk otthon is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .