Megtartotta az állagát, nem mentek szét a hússzeletek, mégis teljesen megváltozott a hús szerkezete. Omlós lett, puha, és szaftos.

Korábban már olvashattatok tőlem 2 cikket a SousVide Hungary-ról, valamint a vákuumozással kapcsolatos pozitív tapasztalataimról.

Említettem akkor, hogy a vákuumozó mellett egy másik nagyszerű konyhai segítség is érkezett, ez pedig a szuvidrúd volt.

Fontos megjegyezni, hogy a vákuumozó megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy tökéletesen szuvidálni tudjunk, azonban, ha már ren

delkezünk egy ilyen készülékkel, akkor érdemes beruházni egy szuvidrúdra is, hiszen nagyon csodás dolgokat lehet vele művelni a konyhában.

Őszintén bevallva már a megérkezését követő első napon annyira furdalt a kíváncsiság, hogy azonnal ki is próbáltam a készüléket.

Hozzám egész pontsan iVide WIFI Sous Vide – tehát egy wifi-s- rúd került. A csomagolást tekintve már az első perctől kezdve megnyerő volt, majd a dobozból kiemelve is azt tapasztaltam, amit vártam: minőségi anyagból készült, percíz kialakítással, egyszerű, könnyen használható kezelő felülettel. Tehát összességében első ránézésre teljesen elégedett voltam, és izgatottan vártam, hogy kipróbálhassam, hogy mit is tud valójában.

Mi is a szuvidálás menete? – Nagyon egyszerű!

2 dolog volt, ami igazán kíváncsivá tett, hogy milyen is lehet szuvidálva. Az egyik a kacsa comb, a másik pedig a sertés tarja. Őszintén bevallva mindkettőnek nagy rajongói vagyunk, sűrűn előfordul nálunk, így természetes, hogy az első próbát is ezzel a kétféle hússal tettük.

A húsokat előzetesen alaposan befűszereztem. Tettem a vákuum zacskóba melléjük mindenféle finomságot: fokhagymát a tarja mellé, friss fűszernövényeket, almát a kacsa mellé… Ugyanis az ízesítésnek csak a képzeletünk szabhat gátat.

Majd következhetett a vákuumozás, aminek segítségével minden illatot és ízt bezártam a kis zacskóba és ezzel egyidejűleg pedig természetesen a húsba is.

Ezzel el is készült a kis csomagunk, amit innentől egész egyszerűen már csak be kell tennünk egy magas falú edénybe, amibe beleállítjuk a szuvidrudat. Itt jegyezném meg, hogy tökéletes kialakítása van a rúdnak, teljesen jól rá lehet csiptetni az edényünk szélére, jól megáll, illeszkedik, stabil.

Szóval adott az elkészített hús, a szuvidrúd, egy magasfalú edény (akár egy nagyobb fazék) és nincs is másra szükségünk.

A hozzám érkezett rúdnak vagy egy speciális tulajdonsága, amit az elején írtam is: wifis. Már kezdettől fogva szimpatikus volt nekem ez a dolog, mivel ez azzal jár, hogy van hozzá egy mobilapplikáció, amit letöltve könnyedén összehangolhatunk a készülékkel, és azon keresztül, akár egyes húsokhoz már meglévő konkrét recepteket is elindíthatunk.  Természtesen manuálisan is kezelhető, tehát nem feltétel a wifi, illetőleg az alkalmazás használata.

Minden esetre nagyon kényelmes, és segítségként sem utolsó, főleg olyanok esetében, akik kezdők a szuvidálás terén, még csak ismerkednek vele.

Tapasztalatok:

Kezdetként én egy alacsony hőfokon, viszont cserébe hosszan tartó programot választottam, a receptek közül, ugyanis nem szerettem volna mellé nyúlni.

Úgy tűnik, hogy nagyon döntés volt. A hús, amit kivettem a zacskóból valami hihetetlenül puha, omlós lett, de nem úgy, mint ahogy máskor, ha sikerül valamint igazán jól megfőzni/sütni, hanem ez másképp lett puha.

Megtartotta az állagát, nem mentek szét a hússzeletek, mégis teljesen megváltozott a hús szerkezete. A szuvid után már csak át kellett fordítani a húsokat egy enyhén zsiradékos serpenyőben, ahol pillanatok alatt pirosra sült, és nagyon finomra készült.

Miért érdemes szuvidálót használni?

  • Húsok, zöldségek széles választékához használható.
  • Könnyű, felhasználóbarát felület, egyszerű működés.
  • Elő lehet készülni 1-2 napra előre is a húsokkal, így vendégvárás esetén elegendő csak fél órát tölteni a konyhában, amíg átfordítjuk frissen serpenyőben a hússzeleteket.
  • Omlós, puha és rendkívül szaftos a végeredmény.
  • A hús rostjai közé beköltöző fűszereknek köszönhetően olyan ízvilágban lesz részünk, amiért önmagában megéri.

 

Bővebb infót a SousVide Hungary weboldalán és a Facebook oldalukon olvashattok.

A bejegyzés termékkel támogatott tartalom, reklám.

 

Fanni Fanni

Igazi olasz pizzát készítenél otthon, de eddig nem sikerült? Van megvan a lehető legegyszerűbb, legtökéletesebb megoldás!

Egy különleges ecet alapú üdítő, amely tökéletes frissítő lehet egy meleg, nyári napon.

Nagyon menő chiliszószokat kóstoltam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .