Autentikus környezet, kedves kiszolgálás, friss és nagyon finom ételek.
Azt gondolom, hogy sokatoknak nem lesz újdonság, ha azt mondom, hogy a Balaton legjobb halsütőjét Zamárdiban, Halas Karcsi, azaz Csibrák Károly büféje testesíti meg.
Már a megérkezésünkkor láttuk, hogy valóban nagy népszerűségnek örvend a hely, ugyanis a környéke telis tele volt parkoló autókkal, beérve pedig ebből kifolyólag kígyózó sor fogadott.
A finom sült hal illatát már messziről lehetett érezni.
Várakozás közben láttuk, hogy többen nemcsak a hasukat pakolták meg a finom ételekkel, hanem egy nagy adagot elvitelre is kértek, ami azért valljuk be, hogy eléggé biztató volt.
A kínálat egyébként elég változatos, friss alapanyagokból dolgoznak, ha tehetik, akkor kifejezetten balatoni halakkal. Ehhez, pedig csak egy kis pluszt tesz hozzá az, hogy az „étlap” a falra kifüggesztett, kézzel megírt kis táblákon található, nagyon autentikus, már-már retró hangulatot idéz.
A legtöbb étel természetesen a halak körül forog. Legyen az sütve, rántva, halászlé, halmájpástétom vagy akár rántott haltej. Azonban nem feledkeznek meg azokról sem, akik inkább a rántott hús, rántott sajt világában utaznak.
A mi választásunk egy hekkre, és egy rántott harcsafilére esett, ami mellé lecsúszott 1-1 adag steakburgonya, tartárral és kovászos uborkával. Italként pedig házi limonádét ittunk, ami kifejezetten jól esett a finom halak után.
Az ételekre egyébként egy picit több időt kellett várni, viszont cserében frissen, forrón kaptuk meg, hiszen azt tudni kell a helyről, hogy a halakat valóban frissen sütik. Szóval az a plusz idő, abszolút nem hátrány, sőt mondhatni pozitívum, azért cserébe, ami utána a tányérunkra kerül.
A kiszolgálás teljesen korrekt, nagyon kedvesek. Sőt, sütés előtt megmutatják a neked szánt halat, arra az esetre, ha esetleg kisebbet vagy nagyobbat szeretnél. Rendelni egyébként a pultnál lehet, sorszámot adnak, és szólítanak, ha elkészült.
Arról nem is beszélve, hogy Karcsi bácsi halsütő tudása mögött több 10 évnyi tapasztalat van.
8621, Zamárdi-felső
Mókus utca 1/a
Tökéletes brunch helyszín a nyugis hétvégékhez? Nicaragua Cafe!
Új kedvenc mexikói éttermet találtunk?
Az északi part legjobb burgerezőjében jártunk?!