Idén is igazán különleges a X. fesztivál felhozatala.

Ahogyan az előző években is, így idén sem maradhatott el, hogy kilátogassunk a Gourmet fesztiválra!
Az idei esemény témája az örökség volt, így a kiállítók elég széles skálán tudták bemutatni konyhájuk színe-javát.
A X., jubileumi fesztivál a korábbiakhoz híven, idén is igazán nagyszerűen, színvonalasan sikerült, ahol finomabbnál finomabb ételeket és italokat kóstolhattunk.

Az alábbiakban az általunk kóstoltakról, bármiféle elfogultság nélkül szeretnék írni néhány sort:

Elsőként a Costesre esett a választásunk. Tőlük minden fesztivál alatt kóstolunk 1-2 ételt, és még sosem okozott csalódást, természetesen nem volt ez másképp most sem.

Tanyasi csirkemell, petrezselymes tarhonyarizottó, fermentált citrom

Egy igazán harmonikus ízvilágú ételt kóstolhattunk,
amit véleményem szerint a tarhonyarizottó tett igazán különlegessé.

 

Alapvetően rajongásig imádom a libanoni konyhát. Ha van választási lehetőségem, hogy hová is menjünk ünnepelni, az szinte biztos, hogy indiai, vagy libanoni étterem lesz.  Így biztosak voltunk benne, hogy meg kell kóstolnunk a Baalek Lebanese Restaurant egyik fogását. A Byblos-szal szemben azért esett rá a választásunk, mivel náluk még nem jártunk, a Byblosban pedig rendszeres, visszatérő vendégek vagyunk!

Grill tál (csirke és bárány nyárs) tradicionális fattoush salátával.

 

Idén először vett részt a fesztiválon Rácz Jenő Rumour étterme. Külön öröm volt számomra, hogy az általa kínált egyik fogás Grillezett kacsamáj szelet házi chuthey volt, ugyanis a kedvenc alapanyagom a hízott kacsamáj, szinte bármilyen formában, bármikor, bárhol meg tudnám enni.

A máj egyébként isteni finomra volt készítve, nem volt sem túl, sem alulkészült, és nagyon különleges volt, hogy az egész édes behatással készült. Külön jól áll passzoltak a májhoz az apró kis habcsókok.

Talán a legkülönlegesebb ízélménnyel a 101 Bistro kínálatában találkoztunk.

Kipróbáltunk egy Klasszikus tajvani gua bao -t, ami gyakorlatilag egy iszonyatosan puha „zsemle” megtöltve nagyon különleges lassan sült hússal, zöldségekkel, mogyoróval és más finomságokkal. Számomra talán így utólag is leírhatatlan, megfoghatatlan, de az biztos, hogy mindenképp fogunk még kóstolni ilyet!

 

Alapvetően vidéki lányként nem áll tőlem messze a disznótor, és az ott készült finomságok sem. Nagyon meglepett, amikor a Mór24 kínálatában Házi rántott disznósajtot találtam. Rögtön éreztem, hogy mindenképp meg kell kóstolnom! Abszolút kellemes meglepetést okozott. Nem volt zsíros, roppanós, pankómorzsás külsőt kapott, és mellé egy kis házi mártást. Érdemes volt kipróbálni.

 

A Mák & Mák terrace egyik fogása igazán ígéretes volt:

MÁKlángos, mákos tejföl, kesudió, vászolyi sajtok, savanyított medvehagymatermés by Mák terrace

Egy nagyon finom lángost kaptunk, aminek tésztájában egész mákszemek helyezkedtek el. A tetején mákos tejföl, kézműves sajt, kesudió és savanyított medvehagyma kapott helyet. Összességében nagyon passzoltak az ízek egymáshoz, finom volt.

 

Személyes kedvencemet a Kollázs Brasserie & Bar kínálatában találtam meg:

Kacsamájrétes, szarvasgomba, sárgadinnye

 Egy ropogós, sokrétű, vékony tésztás kosárkát kaptam, amiben 2 félre krém helyezkedett el, egy kacsamájmousse szerű, és egy szarvasgombás. A tetejére citrusos sárgadinnye került, és hely kapott egy pici fagyi is. Egyszerűen zseniális volt! Számomra ez volt az idei fesztivál csúcsa!

Kóstoltunk még a Larus Étteremnél is.

Tokhal „arancini”

 Ez egy igazán jólkészített hal volt, pici arancini golyókkal, némi mártással.

 

 

Végül pedig a Gundel Étteremnél zártuk a kóstolásunkat. Itt két fogást is kipróbáltunk.

Palócleves , Somlói galuska

Mindkettő igazán nagyon finom volt. A levesnek bőségesen volt tartalma, nagyon kellemes ízvilágú, krémes, lágy volt.

A desszert pedig valami csoda volt. Ez volt a második kedvencem a fesztiválon a kacsamájrétes után. Azt hiszem életem eddigi legfinomabb Somlói galuskájához volt szerencsém.

 

Összességében idén is nagyon finomakat kóstoltunk. Nagyon színvonalas volt a fesztivál, magas minőséget hoztak a kiállítók. Azt gondolom, hogy bárki, bármit, bárhol kóstolt nem érhette csalódás.

 

Ha még nem látogattatok ki, akkor mindenképp érdemes megtenni a hátralévő napokban!

Bővebb infó: https://gourmetfesztival.hu/

A bejegyzés részvételi lehetőséggel (jeggyel) támogatott tartalom, reklám.

 

 

Fanni Fanni

Kultúr/ Sportprogramok a Strand Fesztiválon.

Nemsokára rajtol az idei Strand Fesztivál!

Menő helyszínek a Strand Fesztiválon, amiket érdemes felkeresni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .