Tökéletes választás, ha egy kellemes, jó hangulatú helyen szeretnék eltölteni egy finom reggelit.
Az elmúlt héten eltöltöttünk néhány napot a Balaton mellett, így volt alkalmunk ellátogatni a La Téne – Desszertműhely és Kávéházba, ami azt gondolom, hogy a legjobb programjaink egyike volt. Sőt, az ott töltött idő alatt kétszer is visszalátogattunk.
Az ajtón belépve rögtön kellemes, pörgős hangulat fogad, ugyanis meglehetősen nagy az érdeklődés a hely iránt.
A belteret legjobban talán az írja le, ha azt mondom, hogy: hangulatos. A hely a volt badacsonyi posta épületében került kialakításra, melynek során a megálmodói ügyeltek arra, hogy megőrizzék azokat a motívumokat, amelyek jól passzolnak a majdani kávézóhoz is. Ilyen például az egyik falon megtalálható dombormű, amely egy több, mint 50 éves alkotás.
Ezen felül a design tekintetében 1-1 apró elem igen nagy jelentéstartalmat hordoz maga mögött, nincs ez másképp a pult egyik sarkában megbújó szürke-gémmel, sem, amely tagadhatatlanná teszi a balatoni kötődést, hiszen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett madarai között szerepel.
Összességében elmondható, hogy szinte teljes a harmónia a berendezést tekintve, és valóban van mögötte ötlet.
A hely egyébként rendelkezik egy nagyon klassz nagyjából 20 fő befogadására alkalmas, hangulatos terasszal. Nekünk egyébként mindkétszer a teraszra esett a választásunk, teljesen rendben volt.
Bőséges választékkal találtuk szemben magunkat, így nagyon nehéz volt eldönteni, hogy mi is legyen az, amit ki fogunk próbálni, mert minden nagyon jól nézett ki, de tényleg.
Végül a kávék közül a FlatWhite és a Cortado lett a befutó. Egyébként mindkettő nagyon rendben volt, hiszen a kávé Costa Ricából, egy magyar ültetvényestől érkezik, a pörökése már Magyarországon történik, így le sem tagadhatná a kézműves jellegét.
Míg a péksütik, sütik közül egész sokat sikerült megkóstolni a két alkalom alatt.
Pain au chocolat:
Ez egy burtálfinom, croissant tészta ölelésében megbúvó csokis csoda volt. A kávé mellé fogyasztottuk, de valóban jó döntés volt, hiszen nagyon passzolt így együtt.
Baguette szendvics:
A pultban egyébként többféle szendvics közül is tudtunk választani, ahol nekünk egy fügés bagettre esett a választásunk, amiben feketeerdei sonka, rukkola, és még sok más finomság bújt meg. A későbbi kirándulás mellé vettük, de mondanom sem kell, hogy már útközben el is fogyott.
Vegán maracuja torta:
Igazi friss ízvilággal rendelkezik, teljesen jól kijött a gyümölcs íze, és nagyon passzolt a meleg, nyári naphoz.
Chouquettes:
Ezek gyakorlatilag kis francia fánkok, amik nagyon finom, főzött vanília krémmel voltak megtöltve, mégpedig nem is akár milyen mennyiségben. A tetején levő jégcukorszórás pedig adott egyfajta roppanósságot az egésznek.
Croissant:
Kihagyhatatlannak láttuk a croissant megkóstolását, de sajnos ez ott helyben nem fért belénk, így elvitelre kértünk a másnapi reggelink mellé, ami szintén hozta azt a minőséget, mint a fent említettek, nem okozott csalódást.
Rendelni a pultnál lehet, de ez egyébként abszolút nem hátrány, hiszen mindenképp látni kell azt a sok mindent, és úgy talán könnyebb választani. A kávék készülése egyébként csipogórendszerrel működik, egészen zökkenőmentesen zajlanak a dolgok, szóval teljesen rendben van. Kérdés esetén egyébként szívesen segítenek a pultnál, és jókedvű, mosolygós kiszolgálás fogad.
Megjegyzés: Nagyon jófej tányérokkal dolgoznak egyébként, a bennük meglepetés felirat akár egy rosszabb napon is mosolyt csal az ember arcára. 😊
8261, Badacsony
Park utca 3.