A kedvenc ízemlékem

A kedvenc ízemlékem

Első hallásra/olvasásra talán egy picit megtorpan az ember, megáll és elgondolkodik, hogy vajon mit is jelent az, hogy ízemlék. Egy pici gondolkodás után, azonban véleményem szerint mindenki számára egyértelművé válik, hogy szinte kivétel nélkül minden ember rendelkezik nem is egy, hanem több ízemlékkel.

Gondolok itt arra, amikor a narancshéj és a fahéj illat valakit egyértelműen a karácsonyra emlékeztet, vagy mikor a rotyogó sonka, tojás illata belengi a konyhát húsvét előtt. Akár egy sütemény ízére, illatára, ami kifejezetten ünnepnapokon, családi hagyományok alapján készült. Családi hagyomány– azt gondolom, hogy nagyon nagy szerepe van a családi kötődésnek, hagyománynak abban, hogy kialakuljanak bennünk az ízemlékek.

Ezzel kapcsolatosan szeretném most veletek megosztani a saját ízemlékemet, aminek kifejezetten nagy családi kötődése van, hiszen a nagymamámra emlékeztet. Ez is egy ünnephez kapcsolódik, méghozzá egyházi Ünnephez, a Húsvéthoz. Nagymamám vallásos emberként mindig is tartotta a böjti időszakot, különös tekintettel a nagypénteki napra, és jellemző volt ez az egész családra is. Emlékszem, hogy mi itthon általában mindig olyan ételeket készítettünk erre a napra, ami valahogy nem az én ízvilágom volt. (Zöldbableves, krumplileves, kelkáposzta főzelék..) Történt egyszer, még egészen pici koromban, hogy ezt a napot a Nagymamámmal töltöttem, és nála ebédeltem. Emlékszem, hogy nagy gondossággal– kötényben, a haját hátra kötve- házi tojásból, házi szélesmetéltet készített. Ezt kifőzte, és mákos tésztát ebédeltünk. A tésztára nem csak egyszerűen mák és cukor került, hanem egy általa öntőnek hívott tulajdonképp cukorszirup, amitől számomra az egész olyan különleges volt, és meg voltam róla győződve, hogy ilyet csak az én Nagymamám tud. Öntős-mákos tésztának neveztem el. Azt követően minden évben együtt töltöttük a nagypénteki ebédet, ahol mindig ugyan olyan gondossággal ugyan az a mákos tészta készült el, amit nagyon megszerettem, és csak azon az egy napon ettük az évben. Sajnos a Nagymámám már nincs közöttünk, én pedig azóta nem eszem öntős-mákos tésztát, de az ízét még mai napig érzem a számban, az emékét pedig őrzöm a szívemben. Ez az én ízemlékem.  Egy picit szomorú, de ha visszagondolok, még mindig mosolyt csal az arcomra, és jó emlékeket idéz elő.

Remélem, hogy miközben ezt olvassátok idő közben Nektek is számos ízemlék jutott eszetekbe, és jó szívvel gondoltok vissza minden egyes pillanatra.

A mai történetem leírását Csorba Anita – Ízemlékek könyve című könyve ihlette. Ha kíváncsiak vagytok más emberek ízemlékére és szívesen olvasnátok róla, vagy adott esetben a saját emlékeiteket is feljegyeznétek, akkor nagyon tudom ajánlani a könyv megvásárlását. Amit megtehettek a csorbaanita.hu weboldalon. A könyv nagyon igényesen szerkesztett, jól személyreszabható, nagyon jól használható. Amely amellett, hogy éke  minden ember konyhájának, tökéletes  ajándékötlet lehet a fa alá.

Ezúton is köszönöm Anitának a tisztelet példányt, és azt, hogy ezt most megoszthattam Veletek. 🙂

A weboltalt a lenti logóra kattintva is elérhetitek

Anita ezen kívül megtalálható a Facebook-on és az Instagram-on is, ahol kövessétek Őt bátran, kérdés esetén nyugodt szívvel forduljatok hozzá, vagy adott esetben én is szívesen válaszolok.  🙂

A bejegyzés termékkel támogatott tartalom, reklám.