Augusztus 20-án kezdetét veszi immár 7. alkalommal a nyár egyik legnépszerűbb zenei fesztiválja.

Augusztus 20-án kezdetét veszi Magyarország egyik legkedveltebb zenei fesztiválja a STRAND Fesztivál. Az érdeklődők egészen augusztus 24-ig színesebbnél színesebb programokon vehetnek részt, ahová az előző évek tapasztalatai szerint közelítőleg százezren látogatnak el.

Idén nagyon erős a Fesztiválon a világsztárfelhozatal, csak, hogy néhány nagyobb nevet említsünk: Steve Aoki, Bastille, Jason Derulo, Dimitri Vegas and Like Miki valamint Jonas Blue.

A korábbi 6 alkalomhoz képest  a program idén egy nappal hosszabb lesz. Augusztus 20-án kerül sor a Fesztivál keretein belül a 4. Petőfi Zenei Díj gálára is. Ez egy olyan díj, amit évente ítélnek oda a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő képviselőinek, egy két órás show keretében. Mondhatjuk tehát, hogy több okból is egy igazi ünnepi programmal indul, amit John Newman esti koncertje, az azt követő NECC PARTY és Balaton legnagyobb tűzijátéka koronázza meg.

A Petőfi Zenei Díj idei jelöltjeire szavazni augusztus 12-én éjfélig itt tudtok.

A külföldi zenekarok mellett ne feledkezzünk meg a magyar előadókról sem, az 5 nap alatt a látogatók találkozhatnak többek között a Punnany Massif-fal a Bagossy Brothers Company-val, a Kiscsillaggal, a Vad Fruttikkal, az Irie Maffiával valamint sok más neves, kedvelt fellépővel.

A részletes programról itt olvashattok.

 

Azonban a zene programok mellett érdemes néhány szót említeni a Fesztivállal kapcsolatos gasztronómiáról és gasztrokitelepülésekről.

Egy-egy ilyen fesztivál minden évben tartogat meglepetéseket, újdonságokat és ez nem csak a fellépőkre igaz, hanem az étel-, ital kínálatra is.

A fesztiválozás velejárója, hogy nyilvánvalóan az ott töltött idő alatt azt fogjuk fogyasztani, amit ott helyben be tudunk szerezni, és persze nem árt, ha ezek adott esetben normális minőségűek, széles választékúak.  Az eddigi tapasztalataink szerint a STRAND Fesztivál ilyen téren is bizonyított, úgyhogy azt gondolom, hogy idén is számíhatunk a színes, változatos felhozatalra, magas minőségre, újdonságokra.

Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról a későbbiek során, a fesztivált követően olvashattok.

Addig is a részletek miatt látogassatok, el a STRAND Fesztivál weboldalára, vagy kövessétek a Facebook-on a friss információkért.

Jegyet venni a linkre kattintva is tudtok, találkozzunk a STRAND Fesztiválon.

A cikkben szereplő képek, valamint az információk a STRAND Fesztivál Sajtó anyagának részét képezik.

 

Fanni Fanni

Kezdetét vette a 29. Művészetek Völgye Fesztivál.

Kezdetét vette az év legmenőbb gasztrofesztiválja.

Hamarosan elstartol a SZIGET, a sokunk által nyár egyik legizgatottabban várt egy hete.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..