Speciális táplálkozási igényeket kielégítő száraz tészta termékek.

2017 nyara- ez a nyár volt az, amikor egy Olaszországban eltöltött családi nyaralás kapcsán megismerkedhettünk az igazi tradicionális olasz ízekkel, többek között tésztákkal is. A család egy része- beleértve engem is, már az előtt is tésztaimádó volt, de ezt követően pedig számottevően megugrott a tésztafogyasztás nálunk. Ennek legfőbb oka talán az volt, hogy próbálkoztunk azoknak a finom, lágy ízeknek az előhívásával, amiket ott tapasztaltunk.

Ez a kísérleti fázis talán még most is tart, így nagyon örültem annak, amikor Wise Pasta-val egymásra bukkantunk. Sokszor próbálkoztam már alternatívákkal, hogy ne mindig a hagyományos, magas szénhidrát tartalmú tésztát együk, de a Wise Pasta megismerése előtt, valahogy egyik sem volt az igazi. Vagy szétfőtt, vagy nagyon mellékíze volt, vagy ropogtak benne a rostok, vagy épp alapvetően nem a mi ízvilágunk volt- ezáltal elvette azt az ízélményt, amit az ember egy ételtől vár.

A Wise Pasta speciális táplálkozási igényeket kielégítő száraztészta termékek fejlesztésével, gyártásával foglalkozik. A vállalkozás kialakulásának gondolata egészen 2010-ig nyúlik vissza. Az első tésztakészítés motivációja az volt, hogy kifejezetten a család, barátok, és saját részre kiemelkedő minőségű tészta kerüljön előállításra, amit büntetlenül meg lehet enni emésztési zavar vagy cukorbetegség esetén is. Ennek sikere vezetett ahhoz a gondolathoz, hogy a Wise Pasta-t egy szélesebb réteg számára elérhetővé tegye a tulajdonos. A fejlesztés középpontjában az egészség fenntartása/biztosítása áll, így többek között életminőség javítását szolgálják az olyan emberek számára, akik élelmiszer-intolereanciában szenvednek. Ezek az élelmiszerek olyan tápanyagokat tartalmaznak, melyek nem biztosíthatók normál táplálkozással vagy csak ritka esetekben.   A termékek fejlesztése során a Wise Pasta nagyon fontos értéknek tartja a természetességet és a megfelelő hatás elérését.

A Wise Pasta filozófiája: „Az egészség szokás, nem esemény”

Kínálata szinte teljes mértékben kielégíti a különböző táplálkozási igényeket, hiszen a termékeik 3 kollekcióban készülnek, azon belül is elég széles skálán, bőséges választékkal rendelkeznek.  A termékek mindegyike gluténmentes, és csak természetes összetevőket tartalmaznak.

Diet kollekció: -cukormentes termékcsalád a cukorbeteg és fogyni való vásárlók igényeihez igazodik.

  • Sesame bambus tészta – az íze nagyon közel van a tradicionális tészta ízéhez, szinte megszólalásig ugyan olyan. Azonban 75%-kal kevesebb szénhidrátot tartalmaz, mint egy hagyományos tészta, a cukor tartalma pedig 99%-kal alacsonyabb. A zöldségfehérje tartalma és a rosttartalma pedig sokkal magasabb.

Vegán kollekció: – vegán étkezési szokáshoz igazodó kollekció

  • Millet, Soughum-, Quinoa-, Buckwheat- tészta megfelelnek a vegán emberek igényeinek, miszerint teljes egészében tartózkodnak az állati termékek fogyasztásától nem csak a hústól, hanem a tojástól, tejtermékektől és más állati eredetű anyagoktól, illetőleg az állatok bármilyen célra történő felhasználásától

Sport kollekció: – sportolóknak szánt, fehérjében és minőségi szénhidrátban gazdag termékek

  • Oatmeal-, Rice flour-, egg protein- tészta– 100%-ban gluténmentes, magas fehérje tartalmát pedig tojásfehérével érik el. A Sport kollekció egészséges, egészséges rizsból készült, természetes búza mentes, gluténmentes, ízletes termék. Könnyebb megemészteni mint a búza tésztát és segít a táplálkozásban, elengedhetetlen a kiegyensúlyozott értend szempontjából.

Összességében tehát tényleg széleskörű választékkal, és kiváló minőséggel rendelkező termékekről van szó, így használjatok bátran Wise Pasta termékeket, ha sportoltok, ha egészségesen szeretnétek étkezni, ha vegán táplálkozást folytattok vagy akkor is, ha egyszerűen csak felkeltette az érdeklődéseteket.

A Wise Pasta termékei megtalálhatók a : http://www.wisepast.com weboldalon.

A Facebook oldaluk pedig itt található: https://www.facebook.com/wisepasta/

A bejegyzés termékkel támogatott tartalom, reklám.

Fanni Fanni

Hagyomány, gondosság, magas minőség és elhivatatottság.

Egy különleges ecet alapú üdítő, amely tökéletes frissítő lehet egy meleg, nyári napon.

Finom teák, nagyon extra kiszerelésben, tökéletesen aromazáró dobozban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .