Instagram

Follow Me!

Napjainkban igen közkedvelt köret az édesburgonya. Ez a változat egy igen dekoratív, és nagyon finom kiegészítője lehet bármely ételnek.

Hozzávalók 4 főre:

  • 4 db közepes méretű édesburgonya
  • kb. 15 dkg teavaj
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • ízlés szerint zúzott fokhagyma
  • ízlés szerint rozmaring

Elkészítés:

A batátákat alaposan megmossuk, a héjukat lekefézzük, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. Előmelegített sütőben, 170°-on, körülbelül 20-25 perc alatt elősütjük.

Várunk pár percet, hogy kihűljön, majd az édesburgonyákat körülbelül egyenlő távolságokra bevagdossuk, ügyelve arra, hogy ne vágjuk teljesen át. (Esetleg ehhez segítségül használhatunk 2 vágodászkát/fakanalat vagy bármi hasonló tárgyat, amit a batáta szélére teszünk, és így nem vágjuk be túl mélyen.)

Ezt követően egy lapát segítségével újra a tepsibe helyezzük őket. Közben a teavajat felolvasztjuk és ízlés szerint sóval, borssal, rozmaringgal és zúzott fokhagymával ízesítjük.  Meglocsoljuk ezzel a tulajdonképpen rögtönzött fűszervajjal és igény szerint ropogóssá sütjük.

Köretként kínáljuk, de esetleg sajttal megszórva önálló ételként is megállhatja a helyét.

Otthon ízei Otthon ízei

Amilyen különleges zöldség, olyan különleges elbánást igényel.

Felhasználási ötlet, a tökkel készült ételek kedvelőinek.

A gasztronómia egyik nagy kihívása. Tojásimádóknak kötelező!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..